Deluxe Car főoldal

870 milliós Bugattit találtak a garázsban

Deluxe Car-MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Nem hittek a szemüknek egy angliai orvos hozzátartozói, akik az elhalt rokon évtizedek óta zárva álló garázsának mélyén a világ egyik legritkább és legdrágább autójára bukkantak.

A newcastle-i illetőségű Harold Carr 89 évesen hunyt el nemrég. Carr doktor, aki egész életét visszavonult agglegényként töltötte, közismert volt különc szokásairól, főleg gyűjtőszenvedélyéről. A kórházból, ahol dolgozott, rendszeresen elkérte például a kiszuperált dialíziskészülékeket, amelyekből a háztartását felszámoló rokonság többet megtalált a házban.

Egy-egy kórházi berendezést saját kezűleg rendbe hozott és elküldött Afrikába; amit nem sikerült megjavítania, azt csak tárolta a legkülönbözőbb helyeken. Amit azonban a rég nem használt garázsban tárolt, arra senki nem számított: a rokonok itt egy 1937-ben gyártott, porlepte Bugatti Type 57S Atalante sportkocsit találtak, amelyből összesen 17 példány készült.

MTI
Mindössze 17 darab készült belőle

A kétajtós, kétüléses szuperkocsit, amelyről a családban senki nem tudott, legutóbb 1960-ban használhatta a nem túl közlékeny néhai tulaj, legalábbis akkor járt le az autóra megváltott éves útadómatrica.

MTI
Egy koszos garázs mélyéről bukkant elő

A nyilvántartásból kiderült, hogy Carr 1955-ben vásárolta a Bugattit, 895 akkori fontért. Annak idején ez komoly összeg volt, a londoni Bonhams aukciós ház szakértői azonban a kocsi mai értékét legalább 3 millió fontra (870 millió forintra) teszik, és nem zárják ki, hogy a család által árverésre bocsátott csodajármű - kellő tisztítás és javítás után - ennek akár a kétszereséért is elkelhet a jövő hónapra kitűzött párizsi liciten.

MTI
850 fontért vették, több millióért kelhet el

A Bugatti márka ma is legenda a szakértők és a gyűjtők körében. A név fénykorában sokak szerint patinásabb volt, mint a szintén nem nagy szériában, de azért mégis sorozatban készülő Rolls-Royce-é. A 40-es években kimúlt olasz céget nemrég a Volkswagen keltette életre, amely Bugatti Veyron néven a ma kapható egyik leggyorsabb, legerősebb és legdrágább közúti személyautót kínálja az ilyesmire áldozni hajlandó szűk rétegnek.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5