Deluxe Car főoldal

Tolonganak a Fisker hibrid luxuslimuzinjáért

Deluxe Car

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Fisker a detroiti premier óta már 1300 előrendelést kapott a konnektorból tölthető Karma luxuslimuzinra.

A Detroiti Autószalon egyik szenzációját a Fisker standjánál kellett keresni, az amerikai vállalat ugyanis bemutatta a várva várt Fisker luxuslimuzin első sorozatgyártású példányát. Az autó konnektorból tölthető, induló ára 87 900 dollár (19 millió forint).

A Fisker már 22 kereskedéssel állapodott meg, a gyár tervei szerint azonban év végére negyven szalonban lehet majd megvásárolni az autót, amelynek első példányait idén novemberben szállítják ki.


Európában is kapható lesz

A cég büszkén jelentette be nemrég, hogy minden várakozást felülmúló érdeklődést tapasztalt a Karma iránt, alig néhány nap alatt 1300 előrendelés érkezett a luxuslimuzinra. Az alapárban benne vannak a tetőbe épített napelemek, amelyek segítenek a lítium-ionos akkumulátorok töltésében, valamint a 22 collos alufelnik és a sportos felfüggesztési rendszer is.

A Karmába rögtön két elektromotor is került, együttes teljesítményük 408 lóerő, legnagyobb nyomatékuk pedig 1300 Nm. Az autó körülbelül hat másodperc alatt gyorsul százas tempóra, végsebessége pedig 210 km/óra körül alakul. Mindez igen figyelemre méltó annak fényében, hogy a limuzin önsúlya több mint két tonna.

A Karma Európában is elérhető lesz, a Fisker a márciusi Genfi Autószalonon jelenti be, hogy pontosan mennyiért lesz kapható. Az autónak készül a kabrió változata is, a Karma S azonban legkorábban 2011-ben mutatkozhat be.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5