Deluxe Car főoldal

Medencelégzsák a Mercedestől

Deluxe Car

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Mercedes az új E-osztályban mutatta be a világújdonságnak számító medencelégzsákot.

Az autóiparban kiemelt cél, hogy a különböző modellek generációról generációra biztonságosabbak legyenek. A passzív biztonsági elemek folyamatos fejlesztésével biztosítható, hogy az utasok a lehető legnagyobb biztonságban lehessenek az autókban, a legismertebb ilyen eszközök a légzsákok.

A Mercedes a Detroiti Autószalonon mutatta be az új E-osztályt, nem felejtve el kihangsúlyozni, hogy az utastérben összesen 11 légzsákot helyezett el. Kisebb figyelmet kapott viszont, hogy ezek egyike a medencelégzsák.

Pedig az újdonság érdemes a figyelemre, már csak azért is, mert a stuttgarti gyár az első, mely medencelégzsákkal állt elő. Mármint olyannal, amelynek önállóan is ez a funkciója, a jelenleg alkalmazott oldallégzsákok közül ugyanis többnek van akkora felülete, hogy annak egy része a medencét is védi.

Az ülésbe épített oldallégzsákok döntő többsége viszont olyan, hogy csak a test felső részét védik. A Mercedes az új passzív biztonsági elemet is az első ülésbe építi, ám az ülőlap és a támla közé, így a legmegfelelőbb helyen nyílik baleset esetén.

Rob Moran, a Mercedes szóvivője szerint a medencelégzsák jelentősen csökkentheti a hasi sérülések kockázatát, a jövőben a gyár több új modelljében is megjelenik a fejlesztés.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5