Deluxe Car főoldal

Lamborghini-riválison dolgozik az Audi

Deluxe Car

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az Audi nem éri be az R8 szupersportkocsival, olyan modellre vágyik, amely állja a versenyt a Lamborghinivel is.

Az Audi, illetve a Volkswagen-konszern sokat vacillált azon, hogy piacra dobjon-e egy házon belüli konkurenst a Lamborghini Gallardo ellen, de végül az a döntés született, hogy a trendek alapján igenis szükség van az R8 szupersportkocsi csúcsváltozatára.

Az ingolstadti márka nemrég rántotta le a leplet a modellről, melynek meghajtásáról ugyanaz az 5,2 literes, V10-es hajtómű gondoskodik, mely a Lamborghini Gallardo őserejét is biztosítja. Arra azért figyeltek a konszernnél, hogy a teljesítmények közé ne lehessen egyenlőségjelet tenni, az új R8 ezért 525 lóerős, legnagyobb nyomatéka pedig 530 Nm. A Gallardo LP560-4-ben - a névből is következően - 560 lóerőt teljesít a motor.


Akár az R8 is lehet alapja az új szupersportkocsinak

A házon belüli versengés "tiltása" azonban nem az örökkévalóságig érvényes, legalábbis az Audi nem akar megállni 525 lóerőnél. A németek még izmosabb szupersportkocsit akarnak, amerikai forrás szerint már dolgoznak is a projekten.

Az InsideLine-nak nyilatkozott az Audi egyik névtelenséget kért illetékese, aki állítólag azt mondta, hogy már folynak a kísérletek az új szuperautóval, amely nem csupán a Gallardóval, hanem a "Murcielago LP640-nel is állja a fej-fej melletti versenyt."

Hogy milyen motor kerülhet az új modellbe, arról egyelőre nincs hír, ahogy arról sem, hogy van-e valóságalapja a híresztelésnek. Egy 6-700 lóerős Audi alapjaiban mosná el a Volkswagen-konszern márkái között húzódó határokat, a nyilatkozat így mindenképp óvatos kezelést igényel.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5