luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Egymilliárdért kelt el az elveszett BugattiHárom és fél millió eurót fizettek egy párizsi aukción azért a Bugattiért, amely egy garázs mélyéről került elő. Ötven évig porosodott egy lezárt garázsban az 1937-es Bugatti Atalante 57S kupé, melyet egy magának való doktor vásárolt magának évtizedekkel ezelőtt. Örökösei őszinte megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a szinte elfeledett épületben egy olyan autót találtak, amelyből mindössze 17 darabot gyártott az olasz gyár. Az új tulajdonosok szinte azonnal árverésre ajánlották fel a járművet, amely a szakértők szerint az 1930-as években készült sportkocsik krémjét képviseli. A hozzáértők egyöntetűen magas leütési árat vártak, különösen azért, mert az autó ötven évig "bújkált", ez pedig általában fontos szempont a gyűjtőknél. Az árverést lebonyolító Bonhams 2,75 és 4 millió euró közé várta a végső árat, a szakemberek nem is tévedtek sokat. A szerencsés licitáló végül 3,5 millió euróért, vagyis kicsivel több mint egymilliárd forintért szerezte meg a Bugattit.
Az eredeti tulajdonos, Harold Carr 26 284 mérföldet tett meg az autóval, amelynek motorjához soha nem kellett - javítási célból - hozzányúlni. A doktor a Bugattin kívül még egy Aston Martinnal és egy Jaguar E-Type-pal is büszkélkedhetett annak idején. Az árverés előtt külön hangsúlyozták, hogy a Bugatti felújítására sokat kell majd költeni, az összeget 500 ezer fontra (166 millió forintra) becsülték. Szakértők szerint azonban a befektetés mindenképp megéri és "az autó is megérdemli, hogy megfiatalodjon." A Bugattira hárman licitáltak telefonon keresztül, ketten pedig a helyszínen. A Bonhams szerint az ár rendben van, "mind az eladó, mind a vevő teljesen elégedett lehet vele."
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Április 1.
Tűz
|














