Deluxe Car főoldal

24 karátos autó sokkolta Teheránt

Deluxe Car, MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Aranyozott autó döbbentette meg a zsúfolt teheráni utcák járókelőit. A jármű szállítás közben akadt el az iráni fővárosban.

Az egymillió dollár (220 millió forint) értékűre becsült iráni gyártmányú aranyozott Samand LX típusú járművet egy kaszpi-tengeri kikötőbe akarták szállítani, hogy eljusson orosz tulajdonosához, ám a szállítókamiont baleset érte Teheránban.

A karambol után az értékes áru még órákig az utcán állt - tájékoztatott weboldalán az iráni állami televízió. A luxusautót sokan lefényképezték mobiltelefonjaikkal, így számos kép kering róla az interneten.


Feltűnést keltett az aranyozott autó

A televízió honlapja szerint az autó bearanyozása két iszfaháni szakmunkás ötlete volt, akik korábban az interneten láttak nemesfémmel borított autókat. A Peugeot iráni gyárának francia mérnöke segített a kivitelezésben.

Elsőként a fogantyúkat, aztán az ajtókat és a sárhányókat vonták be, majd megerősítették a motort. A gumiszőnyegeket iráni selyem perzsaszőnyegekre cserélték, a belső díszítést egy iráni művészre bízták.

Az Iran Khodro autógyár legvonzóbb modellje azóta már egy orosz mágnás tulajdona.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5