luxus (2367) CÍMKETÁR » ![]() |
116 millióért kapható a magyar tervezésű luxuskupéCímkék: luxus, autó, sportkocsi, Vulca S, Tárnok Zsolt A Faralli & Mazzanti Vulca S névre keresztelt sportkocsiját Tárnok Zsolt tervezte, a kupé forgalmazását hivatalosan is megkezdték. Márciusban, Vicenzában rendezték Európa egyik legnagyobb luxuskiállítását, amelyen olyan nagyságok is megjelentek, mint a Lamborghini vagy Ferrari. A show a luxus minden szegmensébe igyekezett betekintést nyújtani, az autó, hajó és egyéb luxustermékek gyártói mellett a legnevesebb divattervezők és ékszercégek is megjelentek. Ebben az impozáns környezetben, a Faralli & Mazzanti Auto standjánál egy fiatal magyar tervező is reflektorfénybe került, a cég legújabb kreációja, a Vulca S luxuskupé formatervét Tárnok Zsolt készítette. Tárnok hosszú évek óta rajong az autókért, korábban több versenyen is indult különböző projektekkel, sőt a januári Detroiti Autószalonon is kiállították egyik terve modelljét.
A magyar tervező egy igazán különleges, ritkaságszámba menő autóhoz adta a nevét, a Vulca S-ből ugyanis mindössze tíz darabra limitált széria gyártását tervezi az egyébként kis olasz családi vállalkozásként működő manufaktúra. A taljánok korábban az Antas V8-cal kerültek középpontba, míg azonban ahhoz a modellhez Maserati-alapokat használtak, a Vulca S Tárnok révén teljesen egyedi konstrukció. A Vulca S értékesítését ezen a héten kezdte meg hivatalosan az F&M, a retrós, 2+2 üléses kupé alumíniumból készült teste alá kétféle motort rejtenek. A kisebb, de pörgősebb és erősebb V10-es egység 5,8 literes, teljesítménye 630 lóerő, legnagyobb nyomatéka pedig 630 Nm. Ez az S jelű csúcsmodell, de akinek nem tetszik, választhatja a 7,1 literes V12-est 520 lóerővel, viszont 730 Nm-es nyomatékkal. A magyar tervezésű luxuskupé ára motortól függetlenül 385 ezer euró, vagyis 116 millió forint.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Szolid tuning
Visszavágó
|













