Deluxe Car főoldal

347 millióért keltek el a 720 lóerős Mercedesek

Deluxe Car

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Nagy sikert aratott az RM Auctions múlt heti árverése, melyen két rita Mercedes CLK GTR került kalapács alá. A becsült árnál is többet fizettek az autókért.

Két ritka Mercedes CLK GTR is kalapács alá került az RM Auctions múlt heti árverésén, Londonban. 720 lóerősek a szupersportkocsik, különlegessé pedig az teszi őket, hogy a GT1-es versenyautóra épülő modellekből a 90-es évek végén mindössze 26 darab készült.

Ebből húsz volt kupé és hat roadster, az RM Auctions árverésén egyet-egyet kínáltak fel eladásra. Ami igazán vonzóvá tehette őket a gyűjtők szemében, hogy újként vannak regisztrálva, a kiszállítást leszámítva egyetlen kilométer sincs bennük.

Nem erősítette meg az árverési cég, de úgy hírlik, hogy az autók a brunei szultán tulajdonában voltak eddig. A világon egyedülállóként jobbkormányosak, egyedi megrendelésre készültek.


Alulbecsülték az autók értékét

A kupé leütési árát 370-390 ezer (112-118 millió forint), a kabrióét 430-500 ezer font (130-150 millió forint) magasságába várták. Ez az ár körülbelül a harmadát jelenti az eredetinek, nem véletlen, hogy ennél azért többet kínáltak értük.

A hat darab roadsterből a felkínált modell a világ egyetlen jobbkormányosa, 616 ezer fontot (188  millió forintot) fizettek érte. Eddig nem szaladt el a kupé ára, de az 522 500 fontos (159 millió fontos) licitre sem lehet panasz.

Ilmor-féle 6,9 literes, 720 lóerős V12-es motorok biztosítják a hajtást a CLK GTR-ben, a kupé és kabrió is 3,4 másodperc alatt gyorsul százas tempóra. A váltó hatfokozatú szekvenciális, a fokozatok a kormány mögötti fülecskékkel kapcsolgathatók.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5