Deluxe Car főoldal

2013-ban jön a 600 lóerős Mercedes-szuperautó

Deluxe Car

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Bár a Frankfurti Autószalonon bemutatott SLS AMG már önmagában is a Mercedes legerősebb autói közé tartozik, a gyártó már a jóval izmosabb Black Series változatot tervezi.

Az SLS AMG alig mutatkozott be, de a hírek szerint a németek már a teljesen elektromos és roadster verzióján dolgoznak. Sőt, a legújabb hírek szerint a Mercedes ezek mellett 2013-ban a modell nagyteljesítményű Black Series változatát is piacra kívánja dobni.

Míg a típus alapváltozata 563 lóerős, csúcsnyomatéka pedig 650 Nm, a Black Series verzió ugyanabból a 6,2 literes V8-as motorból ennél jóval többet, legalább 600 lóerőt és 675 Nm-t hozna ki. Ezt többek közt egy új vezérműtengellyel és a kompresszió növelésével érhetik el.


Jöhet az izmosított kivitel

Marad a kocsi hétfokozatú duplakuplungos váltója, változik viszont karosszériája és a Mercedes alapos fogyókúrát is előír. Mindezekkel együtt az autó csúcssebessége 313 km/óráról 335 km/órára nőhet, míg a Black Series álló helyzetből már kevesebb mint 3,5 másodperc alatt lesz képes 100 km/órára gyorsulni.

Természetesen az autó ára is változik, állítólag az új verzió akár 50 százalékkal is drágább lehet az alapváltozatnál, ami nagyjából 155 ezer eurót (43 millió forintot) jelentene. Megjelenés valamikor 2013-ban.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5