luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Megérkezett az új Audi A8Miamiban hivatalosan is bemutatkozott az új Audi A8, amely a legsportosabb az összes luxuslimuzin közül. 5,14 méter lett az új generáció teljes hossza, szélessége 1,95 méter, vagyis nemcsak elődjénél, hanem összes konkurensénél is nagyobb. Ezzel szemben magassága - a sportos összkép érdekében - mindössze 1,46 méter, ez az adat pedig valóban kisebb, mint a versenytársaké. ![]() Minden ellenfelénél nagyobb Kereken öt centimétert nőtt az A8 tengelytávja, immár 2,99 méter, a korábbinál szellősebb lett a hátsó helykínálat. Maradt a térhálós alumíniumváz, amely a hagyományos acéllal szemben 40 százalékos súlycsökkenést eredményez. Egy új, 204 lóerőre fojtott háromliteres dízellel és elsőkerék-hajtással mindössze hat liter a hatalmas autó átlagfogyasztása, szén-dioxid-kibocsátása pedig kilométerenként 159 gramm. Ez a verzió azonban csak később lesz elérhető. W12-es nincs, csúcsmotor a 372 lóerős 4.2 FSI lesz, a benzines blokk legnagyobb nyomatéka 445 Nm, és 5,7 másodperc alatt gyorsítja százas tempóra a limuzint. Ugyanekkora, 4,2 literes a csúcsdízel is, melynek 350 lóerős teljesítménye mellé kereken 800 Nm nyomaték párosul. Gyorsulásban két tizeddel jobb a benzinesnél, miközben a vegyes átlagfogyasztása 7,6 liter/100 km. A debütálás után az alapmotor a 250 lóerős háromliteres dízel lesz 550 Nm-es nyomatékkal és 6,6 literes fogyasztással, mindhárom blokkhoz összkerékhajtás kapcsolódik. ![]() Hátulról tiszta A4 A friss A8-as az új nyolcfokozatú automata váltónak is köszönheti takarékosságát, de a spórolás jegyében az autó természetesen hasznosítja a fékezéskor keletkező energiát is. Állítható légrugós futóművet kapott, a 4,2 literes dízelhez pedig sportdifferenciálművet adnak, amely dinamikusabb autózást tesz lehetővé. Pre Sense néven széria az ütközésmegelőző rendszer, de éjjellátó és adaptív tempomat is akad. 2010 közepén debütál a sebességkorlátozó táblák jelzéseit felismerő rendszer. Megújult az MMI vezérlőegység, szellőztetős és masszázsfunkciós ülések is rendelhetők, a hangulatvilágítás többszínű lehet. Hátulra önálló fotelek szereltethetők, alapára 72 ezer euró (20 millió forint).
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Április 1.
Tűz
|
















