Deluxe Car főoldal

Kis híján bennégett luxusautójában a futballsztár

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Manchester United középpályása, Anderson komoly balesetet élt túl Portugáliában.

Kis híján tragédiával ért véget a Manchester United középpályása, Anderson számára a portugáliai túra. A 22 éves játékos Audi R8-asával szenvedett balesetet, amelybe akár bele is halhatott volna.

Anderson Braga közelében járt szerencsétlenül, miközben a Sardinha Biba nightclubból tartott visszafelé a csapat szállására. Állítólag nem Anderson vezetett, amikor a baleset megtörtént.



A vizsgálat első eredményei szerint a sportkocsi hirtelen elhagyta az utat, emiatt a sofőr elveszítette uralmát az autó felett. Az R8 előbb egy farm falának csapódott, majd a levegőbe emelkedett és egy mezőn állt meg.

Szemtanúk szerint Andersont pillanatokkal azelőtt húzták ki a kocsiból, hogy az lángra kapott, stabil állapotban szállították kórházba, sérülései nem súlyosak, néhány óra elteltével ki is engedték.

További két személy sérült meg az R8-ban, egy férfi és egy nő, ami azért kifejezetten érdekes, mert a sportkocsi kétüléses.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5