luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Kipróbáltuk a szörnyeteg Ariel AtomotCímkék: Ariel Atom, Caterham Seven Vezetni ugyan nem vezettük őket, de legalább utasként kipróbáltunk két igazi élményautót, a Caterham Sevent és az Ariel Atomot. Nagy a különbség köztük. Az Ariel Atom igazi szörnyeteg a maga nemében, tulajdonosa szerint ráadásul nem is kezesbárány fajta. Folyamatosan rázza a farát, így csak kemény munkával lehet az úton tartani, komoly vezetési tréning nélkül nem is érdemes próbálkozni az irányításával. Mindössze 465 kilós az inkább versenygépnek, semmint hagyományos autónak tűnő szerkezet, amelyet 300 lóerős, kétliteres, Honda-eredetű blokk hajt. Gyorsulása félelmetes, 2,9 másodperc alatt százon van, de ehhez szorgalmasan kell kapcsolgatni a hatfokozatú kézi váltót. Ha valaki megkérdezi, mi kell ahhoz, hogy Ariel Atomot vezethessen, azt szokták mondani, hogy csak egy apróság: tudni kell három másodperc alatt háromszor váltani. Ez még a jobb egyből nézelődve sem tűnik egyszerűnek, a tulajdonos persze az eddig megtett 11 ezer kilométer alatt már kiismerte a technikát. Egyetlen gázfröccsre székbe présel a hátsókerekes élményautó, már az első kanyarban megpördülünk, mert a gumik frissen lettek fújva és fel sem melegedtek. Ezt követően érezni a lendületet, a hátulra épített motorból kitörő erőt, a gyorsulás óhatatlanul mosolyt csal az arcra. Rettentő alacsonyan van a súlypont, simán kanyarodik az Atom, de így is bőven kell korrigálni, hogy az úton maradhasson. Nyílt napokra ideális, bár hagyományos értelemben vett garancia nincs, de ha baj van, minden tulajdonost szeretettel várnak az angliai gyárban. Már a 300 lóerő is rettenetesnek tűnik, de nemrég kétéves fejlesztési munka megkoronázásaként elkészült az Ariel Atom 500 lóerős változata. Mindössze 25 darab készül belőle, a V8-as motorral szerelt utcai versenygép egyetlen tonnájára több mint 900 lóerős teljesítmény jut, ez több mint ötven százalékkal jobb a Bugatti Veyron adatánál, de hajszállal még a GP2-es versenygépeket is felülmúlja. Jövő év elején kezdődik az értékesítés, átszámítva 52 millió forintot kérnek a V8-as Atomért. Utolsó tesztjeiket futják a prototípusok, százra 2,5, 160-ra hat másodperc alatt gyorsul az autó. Az Ariel célkitűzése 2,3 másodperc a hatvan mérföldes (96 km/órás), 5,4 másodperc a 100 mérföldes (160 km/órás) sprintre, mellyel messze maga mögé utasítaná a Veyront. Amerikai építésű, háromliteres, 32 szelepes Hartley motorral fut a V8-as Atom, a blokk érdekessége, hogy eredetileg két suzukis motorkerékpár-hajtómű összeépítéséből született, de azóta jelentősen továbbfejlesztették. Az 500 lóerős változat mellett készül valamivel barátságosabb 475 lóerős kivitel is, utóbbit utcára is, előbbit csakis versenypályára ajánlják. Ami azt illeti, már a jóval olcsóbb alapváltozattal sem lehet megnyugtató utcán közlekedni, de legalább kényelmes poroszkálás során nem fogyaszt sokat. Nagy hátrány, hogy télire el kell pakolni, de ez igaz a kisebb élményautó Caterham Sevenre is. Az Atomból átülve nagy a különbség a két autó között, a Caterhamben jóval kisebb a hely, valahol száz kilónál lehet a határ, e felett szűkek az ülések. Szerényebb a motor is, az 1,6-os Ford-blokk 120 lóerős, a sebességkülönbség erősen érezhető a kanyarokban. Mégis, a Caterham jóval kívánatosabb autó benyomását kelti, játszós autónak, indulásnak tökéletes. Míg az Atomban a letaglózó erő domborodik ki, a Caterhamben a játékosság, bár kell vele küzdeni bőven, hiszen hátsókerekes, de az Atommal ellentétben előre építették motorját. Valahogy úgy kell ezt csinálni, hogy a Caterham az első lépcső, mely után már lehet gondolni az Atomra is. De csak óvatosan.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Április 1.
Tűz
|
















