Deluxe Car főoldal

Szabadalmi vázlatokon az Aston Martin terepjárója

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Még nem mondott le első szabadidő-autója, a Lagonda piacra dobásáról az Aston Martin.

Tavaly, a Genfi Autószalonon mutatta be tanulmányként első szabadidő-autóját az Aston Martin, a modell a híres Lagonda nevet kapta. Arra számított a brit márka, hogy a közönség imádni fogja a koncepciót, ám éppen ennek ellenkezője történt.

Egyáltalán nem aratott sikert a Lagonda, a publikum csak hümmögött és a sajtó sem volt túl lelkes az autóval kapcsolatban. Ennek ellenére az Aston Martin úgy döntött, hogy nem dobja szemétbe a terveket és elkezdte a munkát az új változaton.



Voltak olyan hírek, amelyek szerint az idei genfi kiállításon mutatkozott volna be a módosított szabadidő-autó, a standon azonban végül nem lehetett látni a Lagondát. Csupán első miniautóját, a Toyota iQ alapjaira épült Cygnetet állította ki a márka, melyet első körben csak a meglévő ügyfelek vásárolhatnak majd meg.



Ennek ellenére se állt le a munka a Lagondán, néhány új szabadalmi ábra jelent meg az autóról. Arról továbbra sincs információ, hogy hivatalosan mikor mutatkozik be a módosított Lagonda.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Időkímélő munkavégzés: a pomodoro technika

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Továbblépés a mindennapokban (x)

Továbblépés a mindennapokban

Továbblépés a mindennapokban

Amikor az ember megvette élete első autóját, és képes volt azért felkelni éjszaka, hogy odamenjen az ablakhoz és megnézze, ott
áll-e még az utcai lámpa alatt...



Szolid tuning

Szolid tuning

A Hamann elintézte a Mercedes SLS AMG-t

Elkészült a Hamann-féle Mercedes SLS AMG, a tuningcég nem vitte túlzásba a munkát.

Visszavágó

Visszavágó

Új Bugatti-gyilkos augusztusban

Zokon vette a Shelby SuperCars, hogy a Bugatti Veyron elvette világcsúcsát.

Pokerdoboz
Duke érvelt

Duke érvelt

Az online pókerrel kapcsolatos törvénymódosítások lehetőségeiről vizsgálódik az amerikai Kongresszus.

Top5