Egy praktikus ötajtóssal szállt be a négyajtós kupék versenyébe az Audi. Münchenben mutatkozott be az A7 Sportback.
Gyakorlatilag a Mercedes találta fel a négyajtós kupék kategóriáját a CLS-sel, amelynek népszerűségét látva többen is úgy döntöttek, hogy elkészítik hasonló modelljüket. Ide sorolható az Aston Martin Rapide és a Porsche Panamera, illetve itt van most már az Audi A7 Sportback is.
Münchenben leplezték le az autót, amelynek nagy újdonsága, hogy négy helyett rögtön öt ajtóval készül, így akár praktikus családi autóként is használható. Az A7-tel az A6 és az A8 között tátongó lyukat tömi be az Audi, műszakilag természetesen a legmodernebb megoldásokat alkalmazta.
Alig változott az A7 a 2009-es tanulmányhoz képest, 4,97 méter hosszú, 1,91 méter széles és 1,42 méter magas, tengelytávja 2,9 méter. Alaphelyzetben 535 literes csomagtartót rejt a hátsó fedél, a hátsó ülések (amelyek akár masszázsfunkciót is rejthetnek) ledöntésével 1390 literesre növelhető a rendelkezésre álló hely.
Az alapokat az A6 jövőre érkező következő generációjának módosított padlólemeze adja. Négy V6-os motorral, két benzinessel és két dízellel indul a forgalmazás, belépőmodell a háromliteres TDI 204 lóerős változata lesz 400 Nm-es nyomatékkal.
Ezen kívül minden más modell összkerékhajtással és a hétfokozatú, duplakuplungos S-Tronic váltóval készül, így a háromliteres dízel 245 lóerős (500 Nm) változata, valamint a 2,8-as benzines (204 LE, 280 Nm) és a kompresszoros háromliteres (300 LE, 440 Nm) blokk is. Rögtön a párizsi premier után elindul a forgalmazás, Németországban 15 millió forint körüli alapáron.
Manuka | 2010. július, 27., kedd 16:49:14
Az A7-tel az A6 és az A8 között tátongó lyukat tömi be az Audi. Az A6.5-el pedig az A7 és az A6 közöttit..