Deluxe Car főoldal

Alapszinten is milliós kiadás az autóversenyzés

Címkék: autóverseny

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az autóversenyzés igazi szenvedély, aki egyszer belekóstolt, nem szívesen hagyja abba. Pedig nem kis befektetést igényel.

Amióta autók léteznek a Földön, azóta akar az emberiség versenyezni velük. Mindegy, hogy versenypályán, földúton vagy éppen utcán, a rivalizálás ezen formája olyan adrenalinforrás, amely már-már függőséget okoz egyeseknél. Nem véletlen, hogy aki egyszer belekóstolt a versenyzésbe, többé nem szívesen mond le az élményről, még akkor sem, ha vagyonokat kell elköltenie hobbijára.

A Forma-1 és egyéb autósportok rajongói között állandó beszédtéma, hogy a világ élvonalába pénz nélkül lehetetlen eljutni. Ez kétségkívül így van, de nem mindegy, hogy az ember saját zsebből fizeti a költségeket, vagy egy tehetős szponzor segít neki. A McLaren-pilóta Lewis Hamilton például szegény családból indult, született tehetségként, mégsem lehetett volna világbajnok, ha a csapatfőnök Ron Dennis nem karolja fel pályafutása elején.


Kisautóval is drága márkakupázni

A versenyzés akármilyen jó móka és akármilyen lehetőségeket kínál, rengeteg pénzbe kerül. És akkor még nem is az elitkategóriákról van szó, hanem egyszerű sorozatokról, aki bármilyen karriert szeretne építeni, ilyenekben kell elkezdenie. Aki nagyon jó, esetleg feljebb léphet, de ez sok esetben nem lehetséges a versenyzőt kiszemelt gyári csapat segítsége nélkül.

A kisebb kategóriák jelentette költségek hatványozódnak az ismertebb, tévében is rendszeresen közvetített sorozatok felé lépegetve. Valahogy úgy van ez, hogy ahogy nő egy pilóta (nemzetközi) ismertsége, úgy kell egyre több anyagi áldozatot hoznia a siker érdekében. Szerencsére, a felsőbb kategóriákban már könnyebb szponzorokat találni, de amúgy még egy márkakupa sem olcsó.

Az indulók anyagi lehetőségeiktől függően választhatnak, hogy vesznek vagy bérelnek maguknak autót. Olcsó mulatságnak éppenséggel egyik sem számít, és akkor még nincs se felszerelés, se licencdíj, se megfelelő képzés a tarsolyban. "Aki belevág a versenyzésbe, rögtön jelentős tételekkel számolhat" - magyarázza Walterné Dancsó Adrienn, az 1990 óta működő Főnix Motorsport vezetője.


Bármiből lehet versenyautó

"Indulásnak rögtön ott az autó vételára vagy bérleti díja, versenyzőiskolai kurzus (1200 euró, azaz 331 ezer forint + áfa, erről bővebben: www.racingsystem.hu) vagy minimumvizsga, licenc díja (C: 22 000 Ft), biztosítás (6000 Ft). Aztán számolni kell a tesztek díjaival (20-50 000 Ft/alkalom), nevezési díjakkal (körülbelül 100-120 000 Ft/hétvége) és a versenyekre szóló biztosítás árával, a versenyzői felszereléssel, box vagy depó, utazás és szállás árával" - sorolja a tételeket Walterné.

Az autó fenntartására több variáció létezik. "Az egyik lehetőség, ha az autó a versenyzőé és egy csapatra bízza a szervizelést. Ilyen esetekben költséget jelent a tárolás, felkészítés, átnézés a tesztekre és versenyekre, a szükséges alkatrészek cseréje, törés esetén javítás, alkatrészrendelés. Utóbbival nehéz kalkulálni, a sérülés mértékétől függően a határ akár a csillagos ég is lehet. Mindezeken felül a teszteken és versenyeken minimum egy szerelőt is biztosítani kell."

A szerelői jelenlét attól is függ, hogy a csapatnál összesen hány darab autó van és ezek milyen "bonyolultságúak". Egy olyan autón, amelyen nem nagyon van állítási lehetőség (pl. N csoport), elegendő az egy fő, esetleg bizonyos műveletekhez szükséges további egy-két ember. Ha sürgősen cserélni, javítani kell valamit, akkor mindenki azon dolgozik. Egy formula autónál már legalább állandó három fő szükséges, a munka sajátosságai miatt. Egy edzés közbeni gyors kerékcserénél 8-9 fő is hasznos és gyors lehet.


Drága üzemanyag és alkatrészek

"A másik lehetőség, ha az autót bérli a versenyző" - folytatja Walterné. "Ilyenkor a kiszolgálás hasonló, de az összeg kiegészül az autó bérleti díjával. A kocsit minden esetben vissza kell állítani eredeti állapotára. Mindkét esetben kiadást jelentenek még a gumik, a kopó alkatrészek és az üzemanyag. Ez szintén az autótól és a megtett kilométerektől függ. A gumi mellett a fékbetét és féktárcsa a leggyakoribb, amelyeket sokat használunk. Attól függően, milyen keménységű a gumi, mennyire koptatja a pálya és az autó, átlagosan két garnitúrával lehet számolni. Ettől lehet kevesebb, de lehet jóval több is."

"Üzemanyag tekintetében a legjobb kútnál kaphatóval érdemes számolni. A fogyasztás változó, de legalább 25 liter 100 kilométeren. Ettől lehet jóval több is, átlagban olyan 30-40 literre jön ki. Egy versenytáv kb. 60 kilométer, tehát edzéssel együtt 70-100 liter körül fogyaszt egy autó versenyhétvégénként. Hegyiversenyen ez jóval kevesebb, ott egy hétvégén nyolcszor teszünk meg egy körülbelül 5 kilométer hosszú szakaszt, tehát itt csak 40 kilométer a táv."

Ezekben a költségekben még nincs benne a felszerelés, a kellékek beszerzésére is komoly összeget kell szánni. "Overall 389 eurótól kapható, a tűzálló alsóruha készlet 145 euró" - jön az újabb felsorolás Walternétől. "Tűzálló zokni 16 euró, maszk 29,5 euró, megfelelő cipő pedig 119-től kezdődik. A kesztyű 79 euróba kerül, bukósisakot 449-től érdemes nézni, plusz ajánlott nyakmerevítőt is beszerezni 57 euróért. A profik HANS-merevítőt használnak, de az minimum 529 eurótól kapható. Ez összesen 1283 euró (354 ezer forint), a felszerelés olyan öt évig tart ki."


Meg kell tanulni versenyezni is

Ha minden megvan, jöhet a versenyzés. "Törés nélkül egy hétvégére, tehát két futamra körülbelül az autóra (ha nem saját), két garnitúra gumival, nevezési díjjal, szervizköltséggel, szállítással olyan 400-500 ezer forinttal lehet számolni. Egy évben körülbelül öt hétvége van, amelyek között van hegyi verseny is, itt nem fogy annyira az autó, de a depózás-szállás miatt ez sem sokkal kedvezőbb."

"Mindezekkel együtt egy évben körülbelül - ha már felöltöztünk és megoldjuk az utazást, szállást - három tesztnappal és öt versenyhétvégével számolva körülbelül két és fél, hárommillió forintba kerül egy márkakupás sorozat teljesítése. Ha egy autón sok a meghibásodás, esetleg többször törik is, akkor ez az összeg a duplájára is nőhet. Ez az alap, ez alatt kár belevágni" - hívja fel a figyelmet Walterné.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5