Deluxe Car főoldal

800 lóerős Kepler szuperautó Dubajban

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A semmiből előkerült Kepler Motors 800 lóerős hibrid szuperautót mutatott be a Dubaji Autószalonon.

A Dubaji Autószalont választotta bemutatkozása helyszínéül a Kepler Motors, a korábban ismeretlen cég hibrid szuperautót leplezett le a kiállításon. Jelen gazdasági helyzetben nem könnyű a frissen induló cégek helyzete, többen is eltűntek a korábbi hónapokban, a Kepler Motors vezetőjét azonban nem aggasztja a statisztika.


800 lóerőt hoztak ki belőle

Russ Wicks alapító és vezérigazgató szerint kedvezően alakulhat a vállalat jövője, szerinte jól sikerült autóval, jó időben lépett piacra a cég. Minden 21. századi technológiát felhasználtak a Motion névre keresztelt modell elkészítéséhez, szénszálas anyagból készült például a váz és a karosszéria is.

Aktív felfüggesztéseket és aerodinamikai elemeket kapott az autó, váltója hétfokozatú szekvenciális. Kereken 800 lóerő a Motion csúcsteljesítménye, ez a módosított, Ford-eredetű 3,5 literes duplaturbós EcoBoost V6-osból és egy 250 lóerős elektromotorból áll össze.

A váltó a hátsó kerekekre továbbítja az erőt, a Kepler igazi élményautót ígér. Összesen 50 darab készül majd a Motionből, a kiállított darab egyelőre prototípus, a gyártás 2011-ben indulhat.


Ötven darab készül belőle

Árakról nem nyilatkozott a Kepler, de a dubaji premier alapján érezhető, hogy melyik réteget célozták meg a sportkocsival.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5