luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Húszmilliót várnak a hetven évig ázott Bugattitól - videóÁrverésre bocsát egy 1925-ös Bugattit a Bonhams aukciós ház, az autó hetven évet töltött egy svájci tó mélyén. ![]() Alig maradt egyben Dacára a teljesen korrodált karosszériának, a Bonhams szerint reális elvárás, hogy átszámítva akár 20-22 millió forintig is elmenjen a licit. Nem titkolja az aukciós ház, hogy az autó alkatrészeinek mindössze húsz százaléka menthető. Nem teljesen világos, hogy került a tó mélyére az autó, de a helyi legendárium szerint egy környékbeli építkezésen dolgozott fiatal mérnök keze lehet a dologban. Titkolta az autót, majd amikor az adóhatóság megjelent a Bugattiról érdeklődve, munkásai a tóba lökték, hogy senki ne lássa meg. Egy láncot erősítettek rá, hogy amint az ellenőrök távoztak, előhúzhassák a víz alól. Csakhogy erre soha nem került sor, az első mentési kísérlet során ugyanis a lánc elszakadt és az autó 53 méteres mélységig merült. 1967-ben, a helyi búvárklub egyik tagja fedezte fel, hosszú éveken keresztül a környék egyik legnagyobb látványossága volt. 2008-ban utcai erőszak áldozatává vált az azóta is működő klub egyik tagja, ezért megszületett az autó kiemeléséről és elárverezéséről szóló döntés. A bevételt jótékonysági célra, az utcai erőszak felszámolására fordítják.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Április 1.
Tűz
|















