Deluxe Car főoldal

Egymilliárdért lehet F1-es autót vezetni

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Fizetős pilótaként nem könnyű elhelyezkedni a Forma-1-ben, néhány millió híján egymilliárdot kérnek érte.

Sokan álmodnak arról, hogy életükben legalább egyszer Forma-1-es autót vezetnek, ez azonban végül keveseknek adatik meg. Még azok számára sem könnyű az elhelyezkedés, akik egyébként tehetségesek, a Forma-1 szűk kör, nehéz bekerülni.

De van rá lehetőség, a korábbi években is több olyan csapat volt, amely fizetős pilótákat alkalmazott. A konstrukció lényege, hogy adott versenyző meghatározott mennyiségű szponzorpénzt visz az istállóhoz, amelyért cserébe vezetheti a versenyautót.


A Mercedes GP-nél nincs bevásárlás, a kiscsapatok sokat kérnek

Hogy meddig, az jelentősen függ a hozott összegtől és teljesítményétől, de akár végig is lehet csinálni egy idényt. Annak idején Baumgartner Zsolt is szponzorháttérrel került a Minardihoz, de soha nem derült ki, pontosan mennyit kellett fizetnie.

Robert Doornbos is megfordult az F1-ben, az utóbbi években azonban egyéb sorozatokban versenyzett. Nem tett le arról a holland, hogy egyszer még Forma-1-es autóba ül, az idei szezon előtt főleg az új csapatoknál próbálkozott.

Végül nem sikerült elhelyezkednie, mert nem volt ehhez megfelelő anyagi háttere, de legalább kiderült, mennyit kell fizetni egy elitkategóriás versenyautó vezetéséért. Ahol Doornbosszal szóba álltak, ott ötmillió dollárt (965 millió forintot) vártak volna az állásért cserébe, manapság tehát a tehetség mellett ennyi kell ahhoz, hogy valaki a csúcskategóriában lehetőséghez jusson.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5