Deluxe Car főoldal

Beperelték, mert túl olcsón vehette meg autóját

Címkék: per, bíróság, Chrysler

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Beperelte egyik ügyfelét egy amerikai Chrysler-kereskedés, mert álláspontja szerint a vevő túl olcsón vette meg autóját.

Furcsa ügyben kell majd ítéletet hirdetnie az illetékes bíróságnak Amerikában. Az egyik Chrysler-kereskedés beperelte egyik, terepjárót vásárolt ügyfelét, arra hivatkozva, hogy egy elírás miatt túl olcsón jutott hozzá az autóhoz.

A minnesotai kereskedés tulajdonképpen saját hibájáért próbál jogi úton elégtételt venni. Egy kétéves lízingidőszak után a vevő további 11 ezer dollárt (kétmillió forintot) fizetett autójáért, ám ez a kereskedés szerint 7000 dollárral (1,3 millió forinttal) kevesebb annál, mint amennyivel még tartozott.


Túl olcsón adták

Azt követeli a kereskedés, hogy a nő fizesse ki a különbözetet vagy adja vissza az autót. Gyengíti az autószalon helyzetét, hogy az adásvételről szabályos szerződés született és csak a hiba felfedezése után két héttel értesítették a vevőt.

"Nem adhatsz el valamit úgy, hogy aztán szólj, hibáztam, fizess még többet" - nyilakozta a tulajdonos, aki nem hajlandó teljesíteni a kereskedés követelését. Számos amerikai lap számolt be az esetről, amelynek hatására a nő rendszeresen kap támogató telefonokat, de a pereskedő kereskedést is hívogatják.

Kizárólag azért, hogy a vevő igaza mellett érveljenek és elvegyék az autószalon kedvét a bíróságra járástól, egyelőre hiába. Peren kívüli megegyezésre volt már kísérlet, de természetesen nem született alku.

 

 

 

6 komment

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

kisRózsa | 2010. február 1., hétfő 12:06:19

ŐrÚrnak van igaza.. egy gyors kocsi cserének bele kell férnie...

bruhaha | 2010. január 31., vasárnap 20:19:21

bruhhahahahah bruha

gonosz maci | 2010. január 31., vasárnap 12:20:04

Egy lizing szerződést nyílván nem egy ember ír alá - még a bank beleszólása előtt a kereskedő cég részéről. Mármost ha nekik nem tűnt fel a dolog, akkor szépen benyúlnak a zsebükbe, és kifizetik a különbözetet. Ez már csak a saját szakmai továbblépésük miatt is célszerű lenne.

samu49 | 2010. január 31., vasárnap 09:08:50

Ez egy agyrém,honnét veszik a bátorságot hogy egy szabályos szerződéssel és távozva a pénztártól reklamáljanak??Gazdálkodják ki a bőséges hasznukból.

ŐrÚr | 2010. január 31., vasárnap 00:02:03

Üzenem a Chrysler Igazgatójának! Vegyék tudomásul, hogy ajándékoztak és írják le az adóból. :-) Fizettessék ki a kereskedés vezetőjével és utána vegyenek tőle érzékeny búcsút! Ne csak akkor legyen valaki kiváló vezető és ha megy az üzlet!!! Ő a felelős, most pedig perel! A csajost felejtsék el örökre. A csaj helyébe pedig elcserélném a verdát, mert tuti ellopatják tőle!

feci52 | 2010. január 30., szombat 19:48:27

Pénztártól való távozás után nincs reklamáció,és két hét után.

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5