luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Itthon is van már Mercedes SLS AMG-tulajCímkék: sportkocsi, Mercedes, Mercedes SLS AMG Sajtótájékoztatót tartott szerdán a Mercedesek értékesítésével is foglalkozó Pappas Auto. Van már magyarországi Mercedes SLS AMG-tulajdonos. A Németországban és Ausztriában is tevékenykedő Pappas Auto magyarországi tagja a Daimler márkáit forgalmazza elsősorban. A Pappashoz kötődik Magyarországon a Mercedes márka eladásának 89 százaléka, a Chrysler-Dodge 80 százaléka, ugyanakkor 28 százalékkal a Kia legnagyobb értékesítője is Magyarországon. ![]() 54 milliótól indul, de van már magyar vevője Friedrich Lixl szerint a vevők tavaly érezhetően az olcsóbb járművek felé fordultak, alacsonyabb kategóriájú, illetve kisebb teljesítményű és felszereltségű modelleket választottak. Ennek ellenére van már hazai megrendelés a Mercedes új szupersportkocsijára, az SLS AMG-re is. Itthon decemberben kezdődött az SLS AMG értékesítése. Az importőr akkori közleménye szerint a bruttó listaár 51,263 millió forint, ehhez 3,207 milliós regisztrációs adó társul, kihozva az 54,47 millió forintos végeredményt. Ami az extrákat illeti, 3,612 millió forintot számláznak az AMG alubeam ezüst fényezésért, az AMG belső karbon csomag ára 2,528 millió forint. 2,131 millió forintot kell fizetni a Bang & Olufsen BeoSound 1000 wattos hangrendszerért, de nem olcsó az AMG-féle kerámia fékrendszer sem, itthon 3,431 millió forintért lehet hozzájutni.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Április 1.
Tűz
|
















irigyekvagytok | 2010. február 11., csütörtök 15:09:31
Ha kéne tartani az illetőnek az APEH vizsgálattól akkor valószínűleg nem itthon a hivatalos kereskedésben rendeli meg, magyar rendszámmal. Tipikus irigy magyar...ha pénze van biztos lopta, csalta.
subi2 | 2010. február 10., szerda 21:46:11
Én azért az apeh helyében megnézném a tulajt visszamenőleg 20 évre...
hd | 2010. február 5., péntek 20:54:59
Meg kell hagyni, jól néz ki, csak pofátlanul drágák a kiegészítők. Amúgy mindegy is, inkább ezt választanám: http://www.bikefun.hu/product/merida-2010-ninety-six-carbon-xx @axman a muszáj "pontos j"!!! http://muszaj.hu és technika
axman | 2010. február 4., csütörtök 22:58:33
En szeretem a mercedest jo auto alairom! De markatol függetlenül az ilyen sportautok miert kerülnek ennyibe?Pl a hangrendszer több mint ket millio forint?Ugyan kerem ez vicc!Ez egyszerüen abszurd legyen max 100 ezer azert is mar jot lehet kapni!Legyen akarmilyen minöseg vagy csucsteknika akkor se kerülhet ennyibe!Pl egy bugatti veyron miert kerül masfel millio euroba?Megveszik nem szamit,attol meg hogy valaki gazdag nem lenne muszaly hülyenek lenni!
jobbláb | 2010. február 4., csütörtök 22:12:06
T. Ballábas! APEHOSKÉNT a 2009-es adóigazolásomon kisebb összeg szerepel, mint a 2003-ason! (nem a 2003 volt életem legjobb éve) Az éves BRUTTÓM! sem lenne elég a fenti Merga kerámia fékrendszerére sem! OKOSKA!!
NaNo | 2010. február 4., csütörtök 22:05:42
Jó hogy lehet kapni
PÉTER11 | 2010. február 4., csütörtök 19:41:57
Bodzaszedő kisiparosoké ez a márka általában, nem szabad irigyelni
ballábas | 2010. február 4., csütörtök 18:53:12
Mindig lehet mindent kapni,ha van pénzed.Mindegy,hogy mennyibe kerül,csak ha lehet,másnak ne legyen még olyan.
KAKUUK | 2010. február 4., csütörtök 18:51:56
nem kell irigykedni!! ezt nem nézikmeg nagyon! az én trabimat meg néztek kint BÉCSBE 2 hete voltam ott és jóvő hétem megint ott leszek vele! erre varjanak gombot!!
pelikán elvtárs | 2010. február 4., csütörtök 17:58:00
Isteni szerencse, hogy ilyet is lehet kapni !
1 2 »