Deluxe Car főoldal

A Lexusé lesz az első kompakt hibrid

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Genfi Autószalonon mutatja be kompakt modelljét a Lexus, amely kategóriájában az első hibrid lesz.

Belép a prémium kompakt szegmensbe a Lexus, a márka erről szóló tervei már a tavalyi Frankfurti Autószalonon nyilvánvalóak voltak. Szeptemberben debütált a hibrid LF-Ch tanulmány, amelynek mostanra elkészült végleges változata.

Jövő hónapban, a Genfi Autószalonon mutatkozik be a mini Lexus, amely hivatalosan a CT 200h nevet kapta. Hivatalos előzetest is közzétett róla a Lexus, ezen azonban csak a típusjelölés és az egyik hátsó lámpa látszik.


A Prius hajtásláncát kapja a kompakt Lexus

A hibrid hajtáslánc a Toyota Prius harmadik generációjából érkezik, de valamicskét erősítenek rajta a luxusmárka kedvéért. Azzal is büszkélkedhet mostantól a Lexus, hogy a CT 200h az első és egyelőre egyetlen teljes értékű hibrid a prémium kompakt szegmensben.

Egyelőre további adatok nincsenek, valószínűsíthető azonban, hogy a végleges modell valamivel visszafogottabb lesz a tanulmánynál. Az LF-Ch 4,3 méter hosszú, 1,79 méter széles és 1,40 méter magas volt.

Az új Lexus legnagyobb ellenfelei az Audi A3 és a BMW 1-es sorozat lesznek.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5