Deluxe Car főoldal

Száz lóerős villanymotor a Ferrari 599 GTB-ben

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A hivatalos genfi premier előtt jelentek meg fotók a Ferrari első hibridjéről.

Régen elkötelezte magát környezetbarátabb modellek fejlesztése mellett a Ferrari, de ez alapvető elvárás is a nemzeti kormányzatok részéről. Minden gyártónak jelentősen csökkentenie kell palettája átlagos szén-dioxid-kibocsátását, ez alól pedig a luxusmárkák sem kaphatnak kivételt.

A csökkentést elsősorban hibrid és elektromos autók fejlesztésével lehet elérni, a maranellóiak már bejelentették, hogy a maguk részéről dolgoznak a benzines-elektromos modellen, a villanyautókat viszont hülyeségnek tartják. Ígéretet tett a Ferrari arra, hogy a környezetbarátság nem fog a teljesítmény rovására menni.


Egyelőre csak tanulmány

A munka első kézzelfogható eredményét Genfben lehet majd megtapogatni. A 2010-es Forma-1-es autó, az F10 leleplezése után jelentette be Luca di Montezemolo Ferrari-elnök, hogy márciusban állítják ki először az 599 Hybridet.

Természetesen egyelőre csak tanulmány a kétüléses sportkocsi, melynek villanymotorját lítium-ion akkumulátorok táplálják majd. Egy privát, zárt körű rendezvényről kiszivárogtak az első fotók és információk is, "vigyázat" és "magasfeszültség" feliratok jelzik majd, hogy hova nem szabad nyúlkálni a hibridben.


Ez bizony ráz!

Nem meglepő módon hátulra építették a benzines blokkot támogató villanymotort, amely a hírek szerint száz lóerős, legnagyobb nyomatéka pedig 149 Nm. A hibrid komponensek miatt körülbelül egy mázsával nehezebb a hibrid benzines társánál, de a plusz lóerők miatt így is jobb súly/teljesítmény aránnyal büszkélkedhet.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5