luxus (2337) CÍMKETÁR » |
A világ legerősebb szuperautóiCímkék: sportkocsi, teljesítmény, lóerő 1001 lóerő sem elég ahhoz, hogy a Bugatti Veyron a világ legerősebb autója legyen, sőt éppen csak befér az első tízbe. Összeszedtük a legizmosabb modelleket. A rangsorolás a lehető legegyszerűbb módon történt, minél több lóerőt préseltek ki egy autóból, annál előrébb került a listán. Ezer lóerő alatt esély sem volt beférni az első tízbe, érdemes alulról felfelé haladni. Tizedik helyen egy amerikai sportkocsi, a Saleen S7 Twin Turbo zárt, amely eredetileg 750 lóerős, de később kihoztak hozzá egy sportcsomagot. 65 ezer dollárért (13 millió forintért) lehet megvásárolni az 580 ezres (113 millió forintos) alapáron felül, cserébe kereken ezer lóerőre ugrik a hétliteres, duplaturbós motor teljesítménye. Ezzel a csomaggal a hírek szerint 416 km/órás végsebességet sikerült elérni egy teszten, az eredmény azonban nem hivatalos. Az S7 használtan is jól tartja az árát, egy idei árverésen 412 ezer dollárért (80 millió forintért) ütöttek le egyet. Mindössze egy pozícióval előzte meg a Saleent az 1001 lóerős, korábban már legalább 1001-szer emlegetett Bugatti Veyron, amelynek ára 274 millió forint. Sokáig sebességi világcsúcstartó volt a nyolcliteres, négyturbós W16-os motorral szerelt szörnyeteg, 407 km/órát is futott. Érdekesség, hogy ennél a tempónál körülbelül 12 perc alatt ürül ki a sportkocsi százliteres tankja, gumijai pedig körülbelül 15 percig bírnák a száguldás jelentette terhelést, mielőtt darabokra szakadnának. Több, nem feltétlenül hiteles információ is kering a lista nyolcadik helyére került Barabus TKR-ről, amelyet Olaszországban készítettek. Hatliteres, alumínium blokkos, duplaturbós V8-as motorja 1005 lóerőt teljesít, nulláról százra pedig - állítólag - 1,67 másodperc alatt gyorsítja a szuperkönnyű kasztnit. 660 ezer dollárba (129 millió forintba) kerül az autó, melynek végsebessége szintén nem hivatalosan igazolt 437 km/óra. A TKR eleje a Saleen S7-re hasonlít, míg hátuljában a Pagani Zonda vonásait lehet felfedezni. Hetedik helyre került a Fighter T, amelyet a 62 éve működő brit Bristol készített. Az autó arról a sikeres vadászgépről kapta a nevét, amelyet a Bristol a második világháború alatt készített, motorja nyolcliteres, Chrysler-féle V10-es egység. Eredetileg 900 lóerős volt a Fighter, de bemutatása után a vásárlók több lóerőt követeltek. Így készült el az 1012 lóerős, sportosabb T kivitel, amelynek ára 670 ezer dollár (131 millió forint). Hatodik helyen a több listán is feltűnő kiváló svéd szupersportkocsi, a Koenigsegg CCXR végzett. Mindössze hat darab készült a 418 millió forintos szupersportkocsiból, a CCXR a CCX bioetanollal hajtott kivitele. Hála az alternatív üzemanyagnak, 1018 lóerőre ugrott a csúcsteljesítmény, az autó karosszériája egyébként karbonszálas anyagból készült. Súlya 1,2 tonna, százra három másodperc alatt gyorsul. Ötödik helyen is egy skandináv ország terméke található, bár Dánia nem éppen autóiparáról a leghíresebb. Mindenesetre a Zenvo nevű cég elképesztő gépet alkotott az ST1-gyel, az éles vonalakkal operáló szupersportkocsi 1104 lóerős. Hétliteres, V8-as motorból hozták ki ezt az erőt a mérnökök, a blokkhoz hatfokozatú kézi váltót kapcsoltak. 3,2 másodperces százas sprintet sikerült elérni, az egyetlen szépséghiba, hogy a Zenvo soha nem közölte az autó vételárát. Amerikai modellé a negyedik hely, a 329 ezer dolláros (64 millió forintos) Mosler 900 kaparintotta meg a pozíciót. Warren Mosler és a dizájner Mark Trenne húszéves tapasztalatából állt össze az autó, melybe a Corvette 5,7 literes, LS6 jelű motorja került. Alumíniumot és karbonszálas anyagot bőven használtak a váz és karosszéria elkészítéséhez, a motort félelmetes 1150 lóerőre erősítették. Még ennél is szeretne tovább menni a Nelson Racing, amely nemrég bejelentette, hogy 1800 lóerős csomagot készítene az autóhoz. Dobogóra került egy kis német manufaktúra, a Lotec Sirius névre keresztelt modellje, melynek árát csak az igazán komoly érdeklődőknek árulják el. A Lotec közel áll a Mercedeshez, nem véletlen, hogy autójához is a stuttgarti gyár hatliteres, V12-es motorját használta két turbófeltöltővel megkínálva. 1200 lóerőt hoztak ki az egységből, amely valamivel visszafogottabb kivitelben a Pagani Zondát is hajtja. Érdekesség a Lotec kapcsán, hogy 2005-ben C-1000 jelű modelljét 225 ezer dollárért (44 millió forintért) értékesítették egy aukción, elkészítése azonban kétmillió dollárba (391 millió forintba) került. Második lett a sebességi világcsúcstartó Ultimate Aero, melyet a Shelby Supercars készített. V8-as, alumínium blokkos motor hajtja a Guinness-rekordert, ára 620 ezer dollár (121 millió forint). Az amerikai szörnyeteg két turbóval lélegeztetett motorja 1287 lóerős, nyomatéka 1483 Nm, de tömege csupán 1224 kilogramm. Az Ultimate Aero a Veyront szorította le a hivatalos gyorsasági lista első helyéről. Meglepő módon a világ legerősebb szupersportkocsija Kanadában készült, a Locus műhelyében. A Pléthore névre keresztelt modellt "Québeci Bomba" becenéven is szokás emlegetni, teljes joggal, hiszen gyártója 1300 lóerős motorral szerelte fel. Teljes egészében karbonszálas anyagból készült az autó, súlya mindössze 1134 kiló. Súly-teljesítmény aránya megegyezik egy Forma-1-es autóéval, végsebessége viszont erejéhez képest csalódást keltő lehet. Az erősen módosított, 8,2 literes Chevrolet V8-ashoz Tremec hatfokozatú kézi váltó kapcsolódik, 328 km/óránál mégsem tud gyorsabban menni az autó. A Pléthore ára 412 ezer dollár (80 millió forint).
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Továbblépés a mindennapokban (x)
Szolid tuning
Visszavágó
|


















De nem lux! | 2010. március 17., szerda 08:44:14
De hülyén összevagdalja-átírja ez az oldal a hsz-aimat!? Nem is írtam elé link kezdést! :-P
CodeZero | 2010. március 11., csütörtök 20:22:09
http://video.google.com/videoplay?docid=-4660115890703519062# itt a video a Bugatti 407 km/h-ról