Deluxe Car főoldal

Mennyiért vehetünk luxusautót részletre?

Címkék: luxus, autó, hitel

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Nemcsak kis- és középkategóriás autókat, hanem luxuslimuzinokat és sportkocsikat is lehet hitelre vásárolni. Utánanéztünk, hogy megéri-e és hogy milyen havi részletekkel lehet számolni.

Még 2008-ban járta be az internetet az a levél, amelyet egy alkalmi munkás küldött a Mercedes hazai márkaképviseletének egy részletfizetéses konstrukciót kérve. Az érdeklődő jelezte, hogy alkalmi munkavállalói könyvvel dolgozik, de "hosszú távon", mert egy évre állapodtak meg vele. Havi 80 ezer forintos fizetéséből 30 ezret szánt volna autóra, ezért - nulla százalékos kezdőrészlettel - egy Mercedes S osztályt szeretett volna vásárolni.

A Mercedes-képviselet válaszlevelében udvariasan jelezte, hogy a kiválasztott gépkocsi bruttó vételára 22 millió forint, és hogy a finanszírozással foglalkozó üzletág csak legalább harminc százalékos önerővel, maximum hat évre tud hitelt biztosítani. A levélíró által jelzett feltételekkel csak 936 hónapos, azaz 78 éves futamidővel lett volna lehetséges a részletfizetés, amellyel kapcsolatban a Mercedes annyit írt, hogy amennyiben az érdeklődő ismer olyan finanszírozó céget, amely ezt vállalná, szívesen állnak rendelkezésére.


Hitelre is lehet

Ehhez hasonlóan vidám történet talán nincs még egy, bár a levélíró abban nem tévedett, hogy luxusautókat is lehet részletre vásárolni. Legyen szó Mercedesről, BMW-ről, Audiról vagy éppen Ferrariról és Lamborghiniről, a lehetőségek még a mostani válságos, bár javulófélben lévő időkben is szélesek. Nulla százalékos önerővel és kamatmentesen természetesen nem lehet vásárolni, de ha valaki igényli, akár kedvező konstrukciókkal is hozzájuthat igazi csúcskocsikhoz.

Számtalan előnye lehet egy részletfizetéses, illetve lízingkonstrukciónak luxuskocsik esetében. A havi részletek értelemszerűen magasak, de a vevő hosszú távon még akkor is jobban járhat a havi bontással, ha egyébként egyben is ki tudna fizetni több tízmillió forintot.


Van előnye a hiteles vásárlásnak

Elég csak a hitel kamatára gondolni: egy átlagos, deviza alapú hitelhez luxuskocsik esetében akár hétszázalékos THM-mel is hozzá lehet(ett) jutni, természetesen a kezdőrészlettől és a futamidő hosszától függően. Ahhoz, hogy ennél nagyobb hozamhoz lehessen hozzájutni valamilyen befektetéssel, még csak kockáztatni sem igazán kell, vagyis a hiteles vásárlással megspórolt tízmilliók, okosan forgatva, nagyobb hasznot hozhatnak, mint amennyibe az autó kamatokkal együtt kerül. További előnyt jelenthet az is, hogy a részleteket akár költségként el is lehet számolni.

Az átlagos luxusautók esetében nem ritka, hogy az ügyfelek részletfizetési igénnyel jelentkeznek, erre utal a Mercedes levele is, amely szerint a hazai képviselet saját finanszírozó céggel rendelkezik. Nehezebb a helyzet, ha a vevő igazi szupersportkocsira vágyik, de így sem lehetetlen megoldást találni. Itthon ez még nem kifejezetten gyakori igény, de azért évről évre akad rá példa.


Pontos ajánlatokat a finanszírozók adnak

Aktuális euróárfolyamon számolva egy Ferrari F430 bruttó ára körülbelül 50 millió forint, ötven százalék befizetése esetén a banktól 25 milliót kell kérni. Az egyszerűség kedvéért tízszázalékos kamattal számolva, egyéves futamidő esetén közel havi 2,3 millió forintért lehetne hozzájutni a Ferrarihoz, de ennél azért vannak vállalhatóbb konstrukciók is.

Pontos ajánlatot minden esetben a finanszírozó tud adni, az alábbi adatok csupán hozzávetőleges számítások. Ha ugyanezt a Ferrarit forint alapú hitellel, hatéves futamidővel szeretnénk megvásárolni, 16 százalékos éves kamatot figyelembe véve havonta 542 ezer forintot kellene fizetni. Deviza alapon a havi törlesztőrészlet félmillió forint körül alakulhat, ez esetben viszont kockázatot jelent az árfolyam esetleges ingadozása.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5