Deluxe Car főoldal

Hol lehet Magyarországon luxusautót venni?

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Legutóbb a Nissan luxusmárkája, az Infiniti érkezett meg Magyarországra, néhány héttel a megnyitó után tavaly már minden helyére került a szalonban. Hol várja tehetős ügyfeleit a többi márka?

Tavaly jelent meg legutóbb új elitmárka Magyarországon, a Nissan luxus divíziója, az Infiniti nyitott szalont Budapesten. A forgalmazásról szóló megállapodást a Gablini-cégcsoporttal kötötte meg az Infiniti Europe, első lépésben a márka megismertetése a legfontosabb, terjeszkedésről később lehet szó. 25 évre tervez a kontinensen az Infiniti, ezért itthon is olyan partnerre volt szüksége, mely állandóságot jelent.

Ennek érdekében Gablini teljes családját átvilágították a japánok, mielőtt elkezdődtek a komolyabb tárgyalások, kezdetben arról volt szó, hogy zöldmezős beruházással épül szalon. Ebből később engedett az Infiniti, az első kereskedés ezért jól ismert környezetben, a Váci út 45. szám alatt nyílt meg. Ez azonban csak a kezdet, Budaörsön már előkészületben van a még impozánsabb körülményeket biztosító szalon, a terveket angol szakemberek vizsgálják.


Budaörsre is tervez szalont az Infiniti

Az Infiniti nemcsak autóiban ad luxust, hanem szalonjait is egyedi módon alakítja ki. Az Infiniti-szalonokat "Infiniti Galériának" nevezik világszerte, különleges belsőépítészeti megoldásai, speciális dizájnelemei, illetve a kiállított, rendkívül értékes modern festmények együttese miatt. Ez Magyarországon sincs másként, néhány héttel a megnyitó elkészült a végleges dekoráció.

Ha a legtöbbet emlegetett luxus sportkocsik jönnek szóba, nyugodtan kijelenthető, hogy ezek gyártói nem minden országban tartanak fent külön kereskedést. Ezeknek a modelleknek a piaca még globálisan is viszonylag szűk (legalábbis a tömegmárkákhoz képest), az olyan kis országokban, mint amilyen hazánk is, nem feltétlenül éri meg saját márkaképviseletet fenntartani. Évi néhány eladott autóra nehéz biztos üzleti tervet alapozni, akadnak azonban, akik ezt is bevállalják.


Hivatalos importőrtől lehet Ferrarit vásárolni

Ferrarikat és Maseratikat például hivatalos, kizárólagos importőrtől lehet vásárolni Magyarországon, a cég az autó kiválasztásától a leszállításig kapcsolatban marad az ügyféllel. A hazai Ferrari-értékesítés sikeresnek mondható, általában a teljes, adott évre szánt autómennyiséget értékesíti a Warm-Up Kft.

Valóságos luxusautó-paradicsomnak számít a 13. kerületi Váci út, hiszen az Infinitiéhez hasonlóan a Warm-Up szalonja is itt található, igaz, két felet is számolva három metrómegállóval odébb, a 175. szám alatt. A szalon egyébként még 2004-ben, Piero Ferrari jelenlétében nyitott meg, tehát a két olasz márka öt évvel előzte meg az Infinitit. Akkor Magyarország a világ 52. olyan országa volt, ahol önálló Ferrari-márkakereskedés nyílt.


Lamborghinit rendelésre hoznak

Nehezebb a helyzet, ha olyan luxus sportkocsit szeretnénk, amelynek nincs hivatalos importőre Magyarországon. Ilyen például a Lamborghini vagy a Bentley, melyek megszerzéséhez a márkákkal is foglalkozó kereskedésekhez kell fordulni. Hazánkban több olyan vállalkozás is akad, mely beszerzi ezeket a modelleket, többek között a Szentlőrinci úton található Porsche M5 is foglalkozik Lamborghinikkel.

A kereskedés egyfajta közvetítést végez, osztrák anyacégén keresztül szerzi be a kért modelleket. Az ügyfél választhat, hogy Ausztriában, vagy itthon veszi át az autót, az ügyintézés terheit azonban mindkét esetben leveszik a válláról. Kis kutatómunkával egyébként több olyan kereskedést is lehet találni, mely vállalja Lamborghinik beszerzését, nem árt azonban az óvatosság, célszerű bejáratott, jól menő szalonokhoz fordulni.


Regionális központja van a Porschének

Tavaly áprilisban adták át a Porsche első önálló budapesti értékesítési és szervizcentrumát, amely az egyetlen ilyen központ Közép-Európában. A szalon az új márkaimportőr, a Porsche Inter-Auto csoporthoz tartozó Porsche Centrum Budapest nevét viseli. A 11. kerületi Szerémi út és Kondorosi út sarkán lévő központ közel 1,1 hektáron terül el, az épületegyüttes alapterülete 4000 négyzetméter. Az építkezés 2008 nyarán kezdődött, a létesítmény különlegessége, hogy hasznosítja a geotermikus energiát. A beruházás kétmilliárd forintba került.

Az 560 négyzetméteres bemutatóteremben a teljes modellkínálat megtekinthető, a műhelyben egyszerre tíz autó szervizelésére van lehetőség. Az új szalon építésének célja az volt, hogy a magyarországi Porsche-tulajdonosokat és a leendő vevőket "a luxusmárka színvonalának megfelelő környezetben" fogadhassák. Mivel a cégnek ez az egyetlen ilyen üzlete Közép-Európában, a szalon régiós igényeket is kiszolgál.


Kevesen vesznek Lexust, nincs túl sok kereskedés

Mindössze két márkakereskedést és egy önálló márkaszervizt működtet Magyarországon a Lexus. A budai oldalon a Budaörsi út 185-195. szám alatt várja az ügyfeleket a Lexus Buda, a szalont a Reálszisztéma-csoport üzemelteti. Pesten a Sakura-csoporthoz tartozó Lexus Pest forgalmazza a márkát, a szalon a Parkway Office irodaházban, a Könyves Kálmán körút 54-58. szám alatt található. Mindkét helyszínen márkaszerviz is működik, egy további található a 4-es főút 35. kilométerszelvényében, Monornál.

Lényegesen nagyobb kereskedő-hálózatot működtet a BMW, a bajor márka Budapesten három helyszínen fogadja a vevőket. Ezek közül az egyik ugyanabban az irodaházban található, ahol a Ferrarié is, a Wallis Pest a Váci út 175. szám alatt telepedett le. A Wallis Duna a Lexushoz hasonlóan a Könyves Kálmán körúton keresendő, de jóval előrébb, az 5. szám alatt. Ezen kívül a Szentendrei út 63.-ban, a Budapest Motors Kft.-nél lehet BMW-ket vásárolni. A márka vidéki hívei nincsenek arra kényszerítve, hogy a fővárosba utazzanak, összesen tíz további városban (Budaörs, Győr, Szeged, Kecskemét, Békéscsaba, Debrecen, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Pécs, Kaposvár) lehet a szerződéses partnereken keresztül BMW-ket vásárolni.


A Mercedes vidéki hálózatára sem lehet panasz

A Mercedes importőri feladait a Pappas Auto Magyarország Kft. látja el, Budapesten szintén három helyszínen lehet megvásárolni a márka modelljeit. A 13. kerületben egy helyszínen, a Kárpát utca 21. alatt várják a vevőket, a 11. kerületben két kereskedés található. Egyik a Hunyadi János út 6. alatt, itt a Kárpát utcaival ellentétben haszongépjárműveket is lehet vásárolni a személyautók mellett, a Budaörsi út 66-76.-ban pedig csak használtautókat forgalmaznak. Vidéken közel harminc helyen található kereskedés vagy márkaszerviz.

Két konkurenséhez illően az Audi is három márkakereskedést üzemeltet Budapesten. A Porsche Pest a Fáy utca 27. szám alatt található, a Lamborghinivel kapcsolatban már említett Porsche M5 pedig az M5-ös melletti bevásárlóközpontoknál keresendő. A harmadik szalon az Óbudai Autójavítónál, a Mozaik utca 1-3.-ban várja az ügyfeleket. Vidéken 12 városban, Sopronban, Győrben, Szombathelyen, Székesfehérváron, Pécsett, Szolnokon, Kecskeméten, Szegeden, Békéscsabán, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon foglalkoznak Audi-értékesítéssel szerződött partnerek.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5