Deluxe Car főoldal

Szuper panorámatető az utolsó Maybachban

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Továbbra is arra utal minden jel, hogy a Maybach márkának befellegzett. Itt vannak az utolsó modellek.

Nincs sok esély rá, hogy a Daimler meggondolja magát a Maybach márkával kapcsolatban. A prémium divízió évek óta képtelen a tőle várt értékesítési számokat nyújtani, ezért leállítják gyártását.

Ezt már korábban bejelentette a Daimler, azzal együtt, hogy az 57 és 62 modellek egy utolsó frissítésen még átesnek. A Pekingi Autószalonon leplezték le az új modelleket, az S kivitelek 12 hengeres motorja a korábbinál 18 lóerővel erősebb, így csúcsteljesítménye eléri a 630 lóerőt.



Valamivel csökkent mindkét Maybach fogyasztása és szén-dioxid-kibocsátása, az alapváltozatoknál sincs jelentős változás. Új króm hűtőrácsot kaptak az autók, a megjelenés modellenként változik.

Új a motorháztető, az első lökhárító, a külső visszapillantók és a hátsó lámpaburákat is kicserélték. A módosítások nyomán 11 milliméterrel hosszabb és 17-tel szélesebb lett minden változat.



19 colos felniket kaptak az alapmodellek, 20-asokat az S variánsok, a Maybach azt mondja, hogy a módosítások javították az autók aerodinamikáját, így az utastérben csökkent a szél- és menetzaj.

Vezetéknélküli internetelérés, 19 colos hátsó képernyő és a hosszú tengelytávú modellekben új panorámatető rendelhető, mely gombnyomásra áttetszővé vagy opálosra változtatható.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5