Deluxe Car főoldal

Agyzsibbasztó erő - Mercedes SLS AMG gyorsteszt

Koncz Dávid

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

571 lóerő, néhány száz méter. Ekkora távon is félelmetes a Mercedes új szupersportkocsija, az SLS AMG. Kipróbáltuk.

Star Experience néven izgalmas délutánt szervezett az újságíróknak a Mercedes a jakabszállási repülőtéren, a rendezvényre sok száz millió forint értékű autóflottával álltak ki a németek. Kis túlzással elég lett volna, ha csak az egyik típusból hoznak, de abból sokkal több darabot, hiába lehetett a többi között hibrid S osztályt és SL500 kabriót is próbálgatni, a többség - önző módon - csak a csillagos márka új szupersportkocsijára, az SLS AMG-re volt kíváncsi. Mi is.

Minek tagadni, az újságíró nem egy hálás fajta, a számokkal és marketingblablával zsúfolt fejtágítókra nem kíváncsi, a Mercedes-rendezvényen is mindenki azt leste, hogy mikor lehet vezetni végre. Nyálat csorgatni már a sátorban kiállított, előszériás SLS AMG-re is lehetett, a lényeg azonban a kifutópályán várta az összegyűlteket.

Addig azért kiderült, hogy az év első négy hónapjában 241 autót adott el a márka hazai importőre, ami soknak éppenséggel nem mondható, de az autópiac jelenlegi szomorú helyzetében ezzel is elégedettek az illetékesek. Saját szegmensében piacvezető az új E osztály, az S-nél sincs kedveltebb luxusautó egy lépcsővel feljebb, így sok mosolygós német arcot lehetett látni mindenfelé.


Ami az SLS AMG-t illeti, a szupersportkocsi a maga 55 millió forintot nyaldosó alapárával nem éppen tömegmodell itthon, de nem is fogy rosszul. Öt darab már elment belőle, ez a Mercedes stuttgarti központjában meghatározott kvótarendszerben egyenlő a teljes 2010-re tervezett mennyiséggel, úgyhogy az importőrnek most kuncsorognia kell még néhány darabért.

A Star Experience buli ugyanis nemcsak az újságírók kiváltsága, a márka ügyfelei számára több napon keresztül tart, az ötödik SLS-re éppen a próba után adták le a rendelést. Ráadásul már az első napon, vagyis a hét végéig még elcsavarhatja az autó néhány potenciális vevő fejét, akkor pedig nagyon is szükség lesz a kibővített készletre. Úgy alakult a népes mezőny csoportbeosztása, hogy a fejtágító után rögtön az SLS AMG-vel kezdhettünk, a sportkocsi után minden más csak ráadás volt.

Pedig az egész élmény nem volt több két percnél, előtte, mintegy felvezetésként meggyőződhettünk arról, hogy milyen nagyszerűen működik a Mercedes távolságtartó tempomatja, és hogy mennyivel másképp viselkedik egy E osztály kikapcsolt és bekapcsolt ESP-vel. Amikor azért menetstabilizáló nélkül, 90-es tempónál Jürgen (vagy hogy hívják) megrántotta az autót kikerülő manővert imitálva, kicsit elment a kép, kellett kapaszkodni rendesen a teljesen keresztbe állt autóban, de végül a lelkes németnek csak sikerült összeszednie a gépet, így nem kellett újrapakolni a kifutópálya végére felpakolt bójákat. Vagy két centi hiányzott.


Miután megmutatta, hogy - ki gondolná - elektronikával sokkal jobban irányítható marad az autó (és hogy a Pre-Safe rendszer ilyen helyzetben a lehúzott ablakokat felküldi, hogy baleset esetén az utastérbe lehetőleg ne jusson törmelék), rögtön szaladni is kellett az SLS-hez, amellyel egyszerű volt a feladat: ESP be, hétfokozatú váltó automata módba, padlógáz a pár száz méterre lévő bójasorig, satufék, majd vissza szlalomban a kijelölt pályán. Nem tűnik nagy dolognak, nem is az, és mégis, egy 55 milliós autóval ennyi is maradandó emléket hagy. Anyagias világ.

Nem könnyű bekászálódni a legendás, sirályszárnyas SL-ről mintázott sportkocsiba, a küszöb a szükséges karosszéria-merevség biztosítása érdekében rémesen vastag, alig lehet átlépni. Aztán ott van az ajtó, melyet ugyan úgy terveztek, hogy minden szabványos garázsban ki lehessen nyitni, mégis nagyon kell figyelni, hogy a fej ne koccanjon neki. Ez nemcsak a be-, hanem a kiszállásra is érvényes, hiába van alumíniumból, azért nagyot tud ütni.

571 lóerős autót kevesen tudnak vezetni. Ezt ki kell mondani, be kell látni, ez akkora teljesítmény, amellyel átlagember soha nem találkozik. Akkora erő rejlik a hosszú motorházteteje miatt kicsit aránytalan SLS AMG-ben, amelyet legalább egynapos vezetési tréning és alapos ismerkedés nélkül lehetetlen uralni. Gázt és féket padlózni a hülye is tud, ehhez nem kell diploma, a szlalom során azonban már kiderül, hogy van miért félni az autótól.


Iszonyatos, agyzsibbasztó energialöket tör elő minden egyes gázadásra a hosszában beépített, kézzel összeszerelt 6,3 literes, AMG-féle V8-as motorból, folyamatos koncentrációt igényel az autó úton tartása. Szerencsére az ESP ügyel az apró tévedésekre, német instruktorunk, akinek monoton munkáját azért nehezen lehet irigyelni, valahol a pálya közepén közölte is, hogy tessék csak hamarabb ellenkormányozni, mert elektronika nélkül már eldobtuk volna a vasat.

Mit lehet erre mondani, csak annyit, hogy "Ja, natürlich", de tényleg nehezen lehet elvárni, hogy kétszáz méter után máris teljes felelősséggel tudja kitaposni az ember egy ilyen vadállat belét. Pontosan érezhető, hogy hol korrigál az elektronika, hogy felügyelet nélkül hol kellene ügyesebbnek lenni, imádnám is, ha úgy ismerkedhetnék az SLS-sel néhány órán keresztül egy biztonságos helyszínen, hogy abba néhány tanulságos megpördülés is beleférjen. Az ilyesmiből lehet a legtöbbet okulni.

Fantasztikus a gyorsulási élmény az SLS-ben, padlógázra székbe préseli a lendület a sofőrt, az elektronika pedig úgy van programozva, hogy az élesebb kanyarokban nyomott öblös gázra is arrébb teszi a fenekét a karosszéria. Minden egyes apró kormánymozdulatra reagál az autó, de nem idegesen, még ekkora erő birtokában is próbál jóindulatú lenni. Hogy valójában mire képes, azt Hans (vagy hogy hívják) meg is mutatta mindenkinek, végigment ő is a pályán, csak éppen ESP nélkül, főleg kilinccsel előre. Dolgozott az autóval, de nem vészesen sokat, persze neki könnyű, napi sok órában gyűjti a tapasztalatot vele. Lehet, hogy az ügyfelek mellett töltött, számtalan dögunalmas óra ellenére mégis irigylem kicsit?

 

 

 

1 komment

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Pisti | 2010. június 2., szerda 19:26:36

Hát én nem is tudom,hogy tényleg olyan jó-e!? Ezért még kivárok mielőtt megrendelem.

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5