Deluxe Car főoldal

Privát Mercedesszel állították meg a bűnözőket a moszkvai rendőrök

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Magánautókból alakítottak ki útakadályt közlekedési rendőrök a moszkvai elkerülő körgyűrűn.

Az utasokat nem tessékelték ki a kocsikból, noha veszélyesnek tekintett, fegyveres bűnözőket akartak feltartóztatni. Szergej Szutyagin, az egyik érintett autós elmondta, hogy pénteken hajnalban közlekedési rendőrök leállították Mercedesét a legbelső sávban, s mellé több más magánautót is felsorakoztattak, miközben a rendőrautókat az út szélén hagyták.

A bűnözők Audija áttörte az akadályt, jól összetörve a Mercedes és még egy másik autó oldalát, de szerencsére senki nem sérült meg. Egy harmadik kocsin kisebb károk keletkeztek, de azonnal továbbment, ugyanis egy várandós asszony ült benne, akit a férje szülni vitt.

Az eset hatalmas botrányt okozott, mivel az utóbbi hónapokban a rendőrség számos bűncselekménnyel egyre gyakrabban erősíti meg azt a vélekedést, amely szerint inkább veszélyt, mint védelmet jelent a társadalom számára, és Dmitrij Medvegyev elnök nemrég meghirdetett reformjai még semmiféle eredménnyel nem jártak. 


Az orosz rendőröknek nem szent a magántulajdon

Szerdán a moszkvai közlekedésrendészet főnöke súlyos megrovásban részesült, leváltották tisztségéből annak az ezrednek a parancsnokát, amelyhez az intézkedő rendőrök tartoznak, és a belügyminisztérium fővárosi igazgatóságának vezetője bocsánatot kért mindenkitől. A közlekedésrendészet volt főnöke, Vlagyimir Fjodorov azonban úgy vélekedett, hogy a szankciók koraiak, meg kellett volna várni a vizsgálat eredményét, ugyanis a rendőrök bizonyosan parancsot teljesítettek, bár rendkívül felelőtlenül, az emberéletet semmibe véve jártak el.

Szakértők elmondták, hogy a rendőröknek joguk van útakadályt kialakítani saját rendőrautóikból és akár magánjárművekből, de csakis nehéz teherautókból. A károsult Szutyagin elmondta: soha többé nem áll meg a rendőr jelzésére, mert mint megtudta, ezért alig 2000 forintnak megfelelő büntetést kell fizetnie, most viszont sokba kerül majd kocsija javítása.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5