Deluxe Car főoldal

512 lóerős elektromos szuperautó Genfben

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Már a Koenigseggtől függetlenül mutatkozik be a Quant elektromos szuperautó újabb változata a Genfi Autószalonon.

Életnagyságú makettként a tavalyi Genfi Autószalonon mutatkozott be a Quant névre keresztelt szuperautó. Hivatalosan Koenigsegg logóval, bár a svéd márka az NLV Solar AG-vel együttműködésben készítette.

Utóbbi cég úttörőnek számít Svédországban a napelemes és elektromos technológiák terén. A Quant is lényegében az NLV-nek köszönhető, a Koenigsegget kérte meg, hogy tervezze és építse meg a jövő autóját, amelybe az NLV újszerű megoldásait is beépíti.

Tavaly még egyszerű showcarként mutatkozott be a négyüléses Quant, az idei Genfi Autószalonon debütáló változat már közelebb van a szériagyártáshoz. Az idei modellhez a Koenigseggnek nincs köze, teljes egészében az NLV munkája.


A Koenigsegget kihagyták a buliból

A hátsókerék-hajtású Quantot két indukciós elektromotor mozgatja, együttes teljesítményük 512 lóerő, 714 Nm-es csúcsnyomatékkal. Sebességváltó nincs, az NLV szerint a kétmotoros kialakítás miatt nincs rá szükség.

5,2 másodperc alatt gyorsul százra a tanulmány, vázát karbonszálas anyagból építették a súly lehető legalacsonyabban tartása érdekében. Az akkumulátorokat szintén az NLV tervezte, súlyuk 450 kiló, a cég szerint semmilyen veszélyes anyagot és nehézfémet, így lítiumot sem tartalmaz.

A FAES névre keresztelt rendszer akár húsz perc alatt újratölthető, hatótávolsága 450-500 kilométer, napelemek is segítenek az energiaellátásban. A Quant természetesen hasznosítja a fékezéskor keletkező energiát is.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5