Abruzzi Spirit of Le Mans néven extrém sportkocsi mutatkozott be Franciaországban, amerikai gyártótól.
Régóta beszéltek róla, hogy az amerikai Le Mans-versenyszériát alapító, versenyistállót is működtető Don Panoz cége egy sportkocsi építésén dolgozik. Néhány előzetes után kedden hivatalosan is leleplezték az autót a Le Mans-i 24 órás versenynek otthont adó pályán, a leleplezés során egy nem kifejezetten szép kupé bukkant elő a leplek alól.
Abruzzi Spirit of Le Mans néven mutatták be a különleges sportkocsit, amelynek formavilága nem sok ismert modellre hasonlít. Teljesen egyedi úton indult el a Panoz a tervezés során, de csak remélni lehet, hogy ebből a stílusirányzatból nem lesz trend.
Front része alapján akár valamelyik sci-fiben is feltűnhetne az Abruzzi, hátulról kevésbé sokkoló az összkép, de messze van a hagyományos irányzatoktól. Elkészítéséhez a legmodernebb technológiát használták, a Panoz szerint a kompozit karosszéria horpadás- és törésálló, újrafeldolgozható, emellett erősebb és könnyebb a karbonszálnál.
Konkrétumot nem árultak el a motorról, mindenesetre 600 lóerős, 800 Nm csúcsnyomatékú blokkról van szó. Összesen 81 készül az autóból, 1923-tól 2013-ig éppen ennyi a Le Mans-i 24 órások száma, előrevetítve, hogy a gyártás három év múlva kezdődik.
Európában, Ázsiában, a Közel-Keleten és Dél-Amerikában utcán is használható lesz az Abruzzi, Észak-Amerikában viszont csak pályaverziót forgalmaznak belőle.
Szabó Levente | 2010. június 10., csütörtök 00:33:32
Ettől a francia 'kacsától' baltával is szebbet faragok!