Deluxe Car főoldal

Brutális hibriddel állt elő a Porsche

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Szinte kizárólag az elektromos és hibrid modellekről szól a Genfi Autószalon. A Porsche is bemutatott kettőt, a 918 Spyder abszolút újdonság.

Bátran ki lehet jelenteni, hogy a hibrid és elektromos autók felé mozdul az iparág. A sajtónapokkal kedden kezdődött Genfi Autószalonon alig találni olyan modellt, amelyikben nincs legalább egy villanymotor, még a tradicionális sportkocsigyártók is az alternatív hajtási módok felé fordulnak.

A Ferrari hibridjéről hétfőn írtunk, korábban volt szó a Porsche F1-es technológiával készült hasonló újdonságáról. Nem ez volt azonban az egyedüli benzines-elektromos modell a standon, meglepetéssel is készült a német márka.



918 Spyder néven érkezett egy nyitott tetős hibrid, amelynek 500 lóerős, 3,4 literes, 9200-as fordulatszámig pörgethető V8-asa mellé két elektromotort építettek, amelyek további 218 lóerőt tesznek hozzá a csúcsteljesítményhez. Irtózatos erő rejlik a kabrióban, gyorsabb a Porsche jó néhány legendás modelljénél, még a Carrera GT-nél is.



Fogyasztása mindössze három liter, a százas sprintet 3,2 másodperc alatt futja, végsebessége pedig 320 km/óra. Hétfokozatú duplakuplungos váltó továbbítja az erőt mind a négy hajtott kerékre, a villanymotorokat tápláló lítium-ion akkumulátorokat folyadék hűti.

Négy különböző vezetési mód választható ki a kormányra szerelt kapcsoló segítségével, a tisztán elektromos E-Drive 25 kilométeres hatótávolságot biztosít. Hibridként a benzines és elektromotorok is dolgoznak, de takarékos üzemben, Sport Hybrid módban már a teljesítményen van a hangsúly. A nyomaték nagy része már a hátsó kerekekre jut, de az igazi élményautózást a Race Hybrid mód biztosítja.



Teljesen szokatlan az autó utastere, a tanulmány jelzi, hogy milyen irányba mozdul majd el új modelljeivel a Porsche.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5