Deluxe Car főoldal

Májustól kapható az új Porsche Cayenne

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Nyilvánosságra hozta a Cayenne második generációjának sajtóanyagát a Porsche. Nagyobb és sportosabb lett a szabadidő-autó.

Már nem titok, milyen lesz a Porsche Cayenne második generációja, a német gyár nyilvánosságra hozta a Genfi Autószalonon debütáló újdonsága sajtóanyagát. Korábban minden lényeges kiderült a modellről, így a leleplezés csak afféle kötelező kör volt.

Ahogy ígérte a Porsche, az új Cayenne jóval dinamikusabb lett elődjénél, kabinját pedig teljesen áttervezték. A műszerfal és középkonzol a Panamerára emlékeztet, bár a Cayenne-ben hosszabbnak tűnik a mélyen, az első ülések közé húzott egység.


Negyven milliméterrel nőtt a tengelytáv, a teljes hosszúság pedig 48 milliméterrel lett nagyobb, pedig az első hírek még arról szóltak, hogy összemegy a modell. Három, az első generációból származó frissített benzinmotorral érkezik a Cayenne: 300 lóerős lesz a belépőmodell 3,6 literes V6-osa, 400 lóeróvel jön a 4,8 literes Cayenne S, turbóval pedig ugyanez a motor 500 lóerőt teljesít majd a Cayenne Turbóban. A 240 lóerős, V6-os dízelmotorhoz egyelőre nem nyúltak, legalábbis ami a teljesítményét illeti, mert átlagfogyasztása 9,3-ról 7,4 literre csökkent.


Mint a Panamerában, mégis kicsit más

A hibrid verzióban az Auditól származó 333 lóerős, kompresszoros, háromliteres V6-os társa egy 47 lóerős, lítium-ion akkumulátorokkal táplált villanymotor. Együttesen 380 lóerő leadására képes a két motor, vagyis alig marad el a hibrid a Cayenne S teljesítményétől. Új, nyolcfokozatú automata váltót vettek a ZF-től, minden változatban alapfelszereltség a start-stop rendszer és a fékenergia-visszatáplálás.

Akár 23 százalékkal is takarékosabbak lehetnek az új modellek a kifutóknál, a hibrid átlagfogyasztását 8,2 literre ígéri a Porsche. Tíz százalékot faragott a súlyból a Porsche, a Cayenne S esetében 180 kilogramm a mínusz, amely különösen annak fényében nagy szó, hogy az alapfelszereltség 70 kilóval többet nyom, mint korábban. Május legvégén kezdődik az új Cayenne értékesítése.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5