Deluxe Car főoldal

Nem erre a bolygóra szánták a legrondább genfi autót

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Különlegességet mutatott be a Sbarro a Genfi Autószalonon, az Autobau láttán még a sokat látott autós újságírók is kapkodták a levegőt.

Az egyik amerikai lap újságírója úgy jellemezte a Genfi Autószalonon kiállított Sbarro Autobau tanulmányt, hogy annál rondábbat még soha nem látott. Való igaz, mintha nem is autó lenne Franco Sbarro legújabb kreációja, sokak torka összeszorult, amikor meglátták.

Kisebbségben maradtak azok, akik szerint ilyennek kell lennie egy tanulmánynak, bátornak és formabontónak. Mert kicsit már mindenféle bátorságon túlmutat, ha egy autónak az elejét valami rovar csáprágójával lehet összekeverni.



Sajtóanyagból sajnos csak francia volt elérhető, ebből pedig annyit sikerült kibogarászni, hogy az Autobau tanulmány afféle tisztelgés Sbarro svájci versenyzőbarátja, Fredy Lienhard előtt.



12 hengeres, 500 lóerős motort épített a mester a különlegességbe, hatfokozatú kézi váltót kapcsolt hozzá, körülbelül másféltonnás súlynál lezárva a munkát. Sorozatgyártására természetesen nincs esély.

Szerencsére.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5