Deluxe Car főoldal

Swarovski-kristályok a bolgár országútban

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Swarovski-kristályok alkalmazásával próbálja biztonságosabbá tenni egyik országútját Bulgária.

Ma már szinte mindent meg lehet vásárolni csillogó-villogó kiadásban, a Swarovski-kristályok az autóiparba is betörtek. Sőt, most már a közlekedésben is szerepük lesz, a bolgár hatóságok ugyanis különös kísérletbe fogtak.

A Szozopol és Primorsko közötti országúton nem a hagyományos fényvisszaverő elemekkel, hanem kristályokkal szegélyezik az út felezővonalát. Nem afféle felvágás ez, hanem a vizsgálatok szerint a kristályok jobban tükrözik vissza a fényt, így a záróvonal világosabban látszik éjszaka is.



30 ezer eurót (8,3 millió forintot) költ el Bulgária az út kristályosítására, az illetékesek reményei szerint felhőszakadásban és ködben is jelentősen javulnak a látási viszonyok.

Mindezek mellett a különösen éles kanyarokban a veszélyre figyelmeztető táblákat gyémántmintás fóliákkal látják el, a záróvonal mellett pedig nagyobb kristályokat alkalmaznak, hogy a sofőrök biztosan az úton maradjanak. Remélhetőleg a kristályokat megfelelően ágyazzák be, szomorú lenne, ha valaki csak úgy összeszedegetné őket.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5