Deluxe Car főoldal

Itthon is megmutatták Tárnok Zsolt luxusautóját

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A sikeres nemzetközi debütálást követően Magyarországon is bemutatták a fiatal magyar formatervező, Tárnok Zsolt által tervezett olasz gyártású Vulca S sportkupét. A Magyarországra hozott példány egyike annak a tíz darab luxusautónak, amelyet egy olasz autógyártó a 27 éves dizájner tervei alapján készített el. Az autó értéke meghaladja a 107,8 millió forintot.

Elkészültek a fiatal magyar formatervező, Tárnok Zsolt és az olasz autóműhely, a Faralli & Mazzanti Auto között 2007-ben megkezdett együttműködés nyomán született különleges autó első megrendelt darabjai, melyek közül június 22-én egy Vulca S típusú sportkupét Magyarországon is bemutattak.

A Vulca egy kisszériás, kézzel készített luxus sportautó, melyből mindössze tíz darabot készítenek. Bármely eleme a vevők igényei szerint alakítható, de a műhely kialakított egy Vulca Concorde elnevezésű modellt is, amelyet csak magyar megrendelők számára tett elérhetővé. Ez többek között egyszínű, fényes fehér fényezésében, matt fekete spoilereiben és a belső tér kialakításában különbözik a Vulca S modelltől, így például klasszikusabb, kerek formájú, mégis sportos műszereket, grafitszürke bőrborítást kapott.

A Vulca S-t hatliteres V10-es, 630 lóerős, a Concorde Editiont pedig 4,4 literes V8-as motor hajtja, a hajtóművek BMW-eredetűek. Az autó hátsó rugói is bajorok, az M6 jelölés látszik rajtuk, sőt a fényszóró is BMW-feliratos.

"Az érdeklődés meglehetősen nagy és lényegében folyamatos, pozitívak a visszajelzések nemzetközi szinten a potenciális vevők körében és a szaksajtóban is" - mondta Tárnok. "Az előbbiek számára az egyedi kialakításon túl leginkább az vonzó, hogy az ilyen mértékben limitált szériás autók folyamatosan növelik az értéküket, tehát befektetésnek is kiválóak."

A tíz példány elkészülését követően nem ér véget Tárnok Zsolt közös munkája az autógyártóval, mert folyamatosan új projektek formálódnak és indulnak el, így többek között egy extrémsport kategóriájú, és még néhány, a mindennapokban használható autó készül el a jövőben.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Április 1.

Április 1.

Kamufurgon a BMW-től

Április 1. tiszteletére pickupot készített a BMW az M3-ból.

Tűz

Tűz

Porig égett a szuperautó-kollekció

Egy oregoni autógyűjtő rossz hírre ébredt: garázsa és összes autója odaveszett.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5